2025. júl 10.

Híres emberek idézetei

írta: Avalon.
Híres emberek idézetei

Mit mondtak híres emberek a zsidókról

https://www.jegyzetportal.hu/download/vallasok/mit_mondtak_hires_emberek_a_zsidokrol.htm

A zsidók a föld egyetlen népe, akik mindenütt ellenséges fogadtatásra találtak, ahol bármilyen számban megtelepültek. A nagy kérdés-MIÉRT?

Ma azt tanítják az iskolákban, hogy az "antiszemitizmus" Németországban kezdődött az 1930-es években, aminek során a zsidókat deportálták. Amiről nem beszélnek az az, hogy bármelyik történelmi időszakot nézzük, minden Európai nép valamikor kiutasította a zsidókat! Amikor a zsidók elkezdtek Amerikába bevándorolni, a korai letelepülők New York, Charleston és Savannah-ban megpróbálták belépésüket betiltani. Benjamin Franklin azt az álláspontot foglalta el a Kongresszusi küldöttekkel együtt, hogy egy olyan korlátozó törvény hozása szükséges, amely örök időkre lehetetlenné tenné bevándorlásukat.

A zsidók azt állítják, hogy ők 'csak' egy valláshoz tartoznak. Az igazság az, hogy a zsidók egy FAJ. Kevesebb mint 30%-uk tagja valamilyen zsinagógának (vallásközösségnek). Ha az ortodox vallásközösség tagjai, ha ateisták, ha kapitalisták avagy kommunisták, mindig azt állítják, hogy zsidók, a zsidó faj tagjai. Minden fajnak vannak örökölt jellemzői. A zsidók esetében ezek többek között a kereskedés, a pénzváltás, a mások kiuzsorázása és a testi munka utálata amelyet 'bibliájuk' a TALMUD tanítása szerint méltóságukon alulinak tartanak.

A zsidók azóta nem változtak, mióta Jézus Krisztus korbáccsal hajtotta ki a 'pénzváltókat a templomból'. A zsidók mindig egyesültek monopóliumok kialakítására. Ma ők kontrolláljak az összes áruházat, a különlegességeket áruló üzleteket, valamint a lukratív ékszer és a szőrmekereskedelmet. Zsidók uralják a nemesfémmel foglalkozó üzletágakat, úgymint az arany, ezüst, platina, ón, ólom, stb... ipart. Mindig is össze fognak tartani hogy a gój (nemzsidó) konkurenciát kiszorítsák az üzletből.

Ma Amerikát Oroszországi zsidó bevándorlók árasztják el, Izraelt is évi 20 000 hagyja el évente, hogy az USA-ban települjön meg, szemük előtt dollárbankjegyek képével. A zsidók arra használták dicső gazdasági erejüket, hogy a demokrata pártot kontrollálják és annak a gazdasági támogatása 50%-ban tőlük származik. Ma mind több nagy amerikai céget vásárolnak föl. Míg csak a lakosság 3%-át teszik ki, a nemzet javainak 25%-át kontrollálják és ez a százalékarány évente nő. Ők az egyetlen faji csoport akik teljesen arra vannak berendezkedve, hogy az Amerika feletti politikai uralmat átvegyék.

A zsidókkal szembeni ellenérzés nem Németországban kezdődött, hanem Krisztus születése előtti időkben több mint 2000 éve! Tanulmányozzuk a "Világ nagy emberei" megállapításait a zsidókról. Ezek leleplezik, miért váltottak ki a 'vándorló zsidók' ellenséges érzéseket minden népből, akire rátelepedtek.

 Cikk folytatása itt olvasható https://www.jegyzetportal.hu/download/vallasok/mit_mondtak_hires_emberek_a_zsidokrol.htm

*

IDÉZETEK

Híres emberek idézeteiből mindig lehet tanulni és idézni valamit!

„Az IGAZSÁG LÉTEZIK, csak a HAZUGSÁGOT kell KITALÁLNI!

https://hunor-magor.hu/cikk_oldal.php?cikk=133

https://www.jegyzetportal.hu/download/vallasok/mit_mondtak_hires_emberek_a_zsidokrol.htm

https://nap-gyermekei.hu/hires-emberek-a-zsidokrol/

https://kuruc.info/r/9/41635/

 

1275 I Edward király rendelete: „Ez a rendelet betiltotta az összes hitelezést kamatra”

1290 I Edward király: „A kitoloncolási rendelet egy 1290-ben, I. Eduárd angol király által kiadott rendelet, amelynek alapján száműzték az összes zsidót Angliából. Ez a kiutasítási határozat hatályban maradt az egész középkorban.”

1360 Nagy Lajos Király rendelete: száműzi a Magyar Királyságból az összes zsidót.

  1. december 18-án Mária Teréziaaláírta a zsidókkiűzetéséről szóló rendeletét

stb.

TÉRKÉP https://hu.wikipedia.org/wiki/Kitoloncol%C3%A1si_rendelet#/media/F%C3%A1jl:Expulsion_judios-en.svg

 terkep_1290_zsidok_kitoloncolasi_rendelet_anglia_es_tobbi_orszagban_1100_es_1600_kozott_terkep.jpg

 

Szólj hozzá

IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK A MAGYAR NEMZETNEK !