A mágikus világkép legfontosabb területe az elemi vagy természetmágia, melyben a tűz, víz, levegő és a föld nem mint elvont fogalmak voltak jelen, hanem mint a világ és az emberi test alkotóelemei, mint „amiből mi és minden más alkotva van”.

A természetmágia a természet mágikus uralmát jelenti, a természeti elemek ismeretét és felhasználását, azok egyensúlyának fenntartását és gondozását, melyet a mai ember nagyképűen semmibe vesz. Ma tudatlanul kizsákmányoljuk Föld-anyát, nem törődve a következményekkel. A mágikus gyakorlat fontos területe volt a gyógyítás és a régi magyar népi gyógyászat bőségesen tartalmazott mágikus elemeket.

A tűz

A néphagyomány szerint azért égett a tűz, mert felfelé lobogásával annak a belső erőnek volt a szimbóluma, amely az emberben, de leginkább a harcosokban égett s amely a hősök csarnokába segítette őket. A tüzet a magyaroknál minden évben újra szentelték, a szentelt tüzet az oltárra tették, s ezzel az embert mozgató belső erőt, a hont védő harcosok virtusát és a gabonát érlelő külső hőt egyaránt megáldották.

A tűzszentelés szokása túlélte az évezredeket, mai napig is az ortodox keresztények húsvéti szertartásai közé tartozik a tűzszentelés.

Valamikor a télűző-tisztító tűzünnep volt február 2-a, ez ma a Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Ekkor szintén tüzet-gyertyát szentelnek. Az ünnep bajelhárító egészségvarázslása még régebbi hagyomány: eszerint az állatokat ezen a napon, egy úgynevezett tűzkapun – két égő fa (máglya) között – hajtották át, hogy egészségesek maradjanak. A népszokás hagyományából ismerjük ma a balázsolást (február 3.) a tűzkaput két égő gyertya jelképezi, közötte áldják meg a gyermekeket

A víz

A víz szimbóluma volt az élet lényegének, az örökös megtisztulásnak, táplálásnak és fennmaradásnak. A forrásoknál végzett szertartásokkal és a források megszentelésével érték el, hogy az eső áldást hozó legyen és ne pusztító.

A forrás, a kút és a víz tisztelete máig megmaradt. Például a tavaszi napéjegyenlőség után, a következő holdtölte kútdíszítéssel telt. Ilyenkor a kutat tojásokkal, tavaszi virágokkal, díszítették, a dekorációt két hétig megőrizték. Mára ez a szép szokás sajnos teljesen kihalt, a víz tisztelete legfeljebb pénzben mérhető.

A forrásból húsvétkor merített víz szempanaszok, kiütések és egyéb bajok orvoslására volt használatos. Élt az a hit, hogy aki húsvét reggelen a patak vizében megmosdik, örökké fiatal marad. Az állatokat is beterelték a vízbe, hogy jó egészségben fejlődjenek.

A levegő

Őseink hite szerint a levegő a mozgás és a felemelkedés szimbóluma. A levegő tiszteletét már a szkítáknál is megtaláljuk: szél, égbe nyúló fa, vagy a kerecseny madár jelképében.

A föld

A föld a beteljesülésnek, újjászületésnek és a megtartásnak volt a jelképe, legyen szó kőről, hegyről, vagy sziláról.

Temetés után a sírra köveket és sziklákat tettek, jelezve, hogy a test visszaadatott a Földanyának.

Az áldozatokat kőoltáron mutatták be. A föld, az anyaföld, a haza, a szülőföld, az életadás és a táplálás szimbóluma.

Sajnos ma már ismereteink meglehetősen hiányosak, a természet igazi, mély tisztelete gyakorlatilag kiveszett az emberekből.

(Forrás: rovasjavas Mitológia)

https://magyarno.com/termeszetmagia-nephagyomanyok/?fbclid=IwAR3bnZOZ-R9ylzyNIdZs-8l7RtiuJjXKkxgORSzOsuy7GmLDS9D-sn1QAcU